Say Something...

"Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod valósítani."

Kommentár nélkül

- Jobb lenne, ha letennétek a jogsit, könnyebb lenne. Gyertek haza, már van elég pénzetek ahhoz, hogy kifizessétek és el tudjatok járni dolgozni itthon kényelmesen, meg mégis könnyebb lenne a hazátokban boldogulni.

- Nem megyünk haza, felesleges, otthon soha nem volt ennyi pénzünk, mint itt kint.

"Igazad van, itthon soha nem volt ennyi pénzetek. Itthon a párod egyedül dolgozott, érettségi, szakma és nulla tapasztalat, illetve érdemi tudás nélkül. Egyedül dolgozott, vidéken, ahol a hozzá hasonló, fiatal kis 18 éves fiúkat semmibe veszik és kihasználják. Egyedül dolgozott, de jól keresett, legalábbis annyit kapott, hogy le tudja rakni a jogosítványt... de ő mégsem tette. Tudod miért? Mert rád kellett költeni. Mert te 20 évesen egy jó és megbecsült szakmával lusta voltál elmenni dolgozni, lusta voltál munkát keresni, neked elég volt az, hogy Ő eltart, rád költ minden fillért, magától meg még egy pár zoknit is sajnált. A szüleinél laktál, az ő főztjüket etted, az ő kontójukra élted világod, anélkül, hogy akár egy percet is dolgozták volna. Elvártad, hogy hetente mehess a Bershába és a New Yorkerbe vásárolni, minden héten vehess valami új és persze méregdrága ruhát, mert az sose elég. És ezek után még fel vagy háborodva és meg vagy lepődve, hogy mennyire nem volt itthon semmire pénzed? Nem az itthoni lét szar, hanem te vagy felelőtlen, lusta és gyerekes.

Nem mintha kint jobb sorsod lenne...

A szakmád kisgyermek gondozó és nevelő. Egy percet nem dolgoztál és soha nem is fogsz benne, főleg kint nem. Nem azért, mert nem szeretnél, hanem mert nem fognak felvenni, hiszed még arra sem veszed a fáradtságot, hogy a nyelvet elkezd megtanulni, amit a jelenlegi országodban beszélnek. Helyette napi 9 órát húzol le egy gyárban, annyi pénzért, amit én megkapok itthon a kényelmes irodai munkámmal és betegre dolgozod magad, mert olyanok a körülmények, mint a halálsoron.

Kint vagy 8 hónapja, de nem tudsz felmutatni semmi érdemit... kérdem én, megéri?"

- Lehet... nem tudom, ahogy nektek jobb lesz igazából úgy csináljátok. :)

Töredék

Sok idő telt el azóta.

Régen nem jártam Budapestnek azon részén, ahol életem talán legizgalmasabb 3 és fél évét töltöttem, ma mégis valami hosszú idő után arra vezetett.

Hiányzott ez a hely.

Hiányzott a platz, ahol annyi időt töltöttem, ami a régi kis családom törzsehelye és menedéke volt. Hiányzott már a pláza, ahol mindenki ismerős idegen volt, ahol a középiskolás éveim legcsodásabb emlékeit szereztem és ahol annyi mindent megéltem, megéltünk együtt.

Próbáltam felidézni a hirdetőtáblák tengerét, az embersereget, ami mindig ott szivárgott azokon a kedves folyosókon, a kis zugokat, amiket felfedeztünk és a sarkunkat, amit még a biztonsági őrök is szivesen látogattak és beszélgettek velünk az élet nagy dolgairól. 
Izgatottam vártam mikor tűnik fel a kanyar mögött az óriás felirat, mikor pillanthatom már meg a számomra oly kedves, egyszerű kis kocka "házat", ami mindig menedéket jelentett számunkra...

Izgatottan vártam, azonban az álmomban élő menedék nem került elő, csupán egy kopasz, félig már lerombolt, magányos épület állt a helyén.

Lerombolták, hogy valami újat, jobbat, modernebbet építsenek a helyére. Lerombolták a helyet, ami számomra nem csupán egy bevásárlóközpont, egy pláza volt, hanem az emlékeim, a boldog iskolás éveim kicsi kincse.

Ez volt az a hely, ahol életem első, mámorító szerelemtől ittas csókja elcsattant, ahol boldogam kezdődtek a hétköznapjaink és iskola után még boldogabban értek véget. Azok között a falak között vettem meg életem első doboz cigarettáját, találkoztam megannyi emberrel, akik végül hozzámnőttek, életem első, bolondos itókázása is ott kezdődőtt el.

Emlékeztem azokra a reggelekre, amikor a földszinten elterülő asztalkákon tornyosult a házilag gyártott étel és ital, a sok kézzel készített hímzett terítő és kis ajándéktárgy, amikor az egésznek egy kis vidéki feelingje volt és egy pillanatra a nagyváros közepén megnyílt előttem az ismerős világ, amit otthon láttam.

Emlékeztem a karácsonyi vásárokra, a platzon kígyozó sorokra, a kürtöskalács árusra, a több száz pohár forralt borra, amit azon a helyen ittunk meg együtt és ahol tényleg úgy éreztük "Ez a Miénk. CSAK a Miénk."

Emlékeztem, de emlékeim apró vára mára már elillant, mint gomolygó füstfelhő a néma félhomályban.

Mi maradtunk. És az emlékeink töredéke.

 

Sz.

KÖZÉRDEKŰ

Kedves és kedvetlen olvasóim, akiket érdekel az a pár szösszenet, macskakaparás, amit ezen a felületen megosztok!

Régóta gondolkodom, hogyan tudnám kicsit feldobni, jobbá tenni ezt a blogot, kicsit közvetlenebbé varázsolni számotokra, esetleg elérni, hogy tudjunk egymással kommunikálni, feltegyetek kértéseket, megjegyzéseket, építő esetleg romboló jellegű kritikákat.

Végül hosszas morfondírozás után arra a döntésre jutottam, hogy készítek egy Ask.Fm oldalt, melyen bármilyen kérdést feltehettek, ahol várom az ötleteiteket miről, kiről szóljon a következő blogbejegyzés, esetleg, ha segítségre van szükségetek vagy csupán egy kis beszélgetésre ott lesz rá lehetőség.

Szeretnék létrehozni egy nyílt kis közösséget, amelynek jó a részesének lenni még akkor is, ha ez csak egy jelentéktelen blog az óriási világhálón. :)

Szóval az oldal linkje:

https://ask.fm/tennerife1

Csekkoljátok és ha szeretnétek írjatok!

Sz.


Fogadom

Régóta utazunk egymás mellett...

Voltunk.

Vagyunk.

Leszünk.

Kiegészítjük egymást, mint millió csillag tündöklő fénye a sötét égbolt végtelennek tűnő tengerét, úgy világítod meg életem minden apró pillanatát... Te vagy a legfényesebb, leghatalmasabb Csillag, mely ha rámvetíti csillogását örömittasan úszom benne, gondtalanul, boldogan.

Sokmindent ígértem az évek során Neked... de ez most mégis más. Most nem ígérek semmit, nem kívánkozom hatalmas és bonyolult fogadalmakat tenni, hisz tudod, az nem Én lennék.

Nem ígérem, hogy tökéletes leszek számodra, nem ígérem, hogy egy életen át minden egyes másodpercben boldoggá teszlek és nem ígérem azt sem, hogy nem fogok Neked gondot, fejfájást vagy csalódást okozni.

Viszont azt megfogadom, hogy szeretni foglak úgy, mint még soha senkit ezen a Földön. Szeretni foglak Szerelmem minden aprón pislákoló sugarával. Melletted leszek jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg csak Te úgy kívánod.

Vigyázok Rád.

Vigyázok Ránk.

Fogadom, hogy boldogságod leszek a boldogtalanságban, rended a káoszban, és csönded a zajban.

Fogadom, hogy színt viszek a szürkületbe és fényt a sötétségbe.

Fogadom, hogy szeretni foglak, míg a Föld kerek és az égen tündököl a Nap.

A Mi Napunk.

 

Sz.

Emlékszem még...

Emlékszem még, mikor kisgyermekként ültem a Balaton partján, csodálva a lemenő nap fényének ezerszínű tengerét az égre festve. Csak ültem elvarázsolva, magamelé meredve csillogó szemekkel, élvezve a lágy szellő cirógatását hátamon, s hittem mindenben, ami szép és jó, hittem abban, hogy az élet tökéletes és a baj tényleg csak múló állapot.

Emlékszem még, hogy minden hitem és reményem közül a legnagyobb az volt, amely az emberek jóságát, önzetlenségét táplálta. Hittem bennük. Hittem bennünk.

Hittem abban, hogy az emberek szeretni fognak, mert kedves, segítőkész és megértő vagyok velük. Hittem, hogy ennyi elég lesz a szeretetért és azt, amit én kapok viszonozni is tudják, ha nem teljes egészében, de talán részben.

Emlékszem még, amikor megismertelek téged, már túl voltam ezer csalódáson, láttam az emberiség szörnyűbbnél szörnyűbb oldalát, mégis hittem, mert láttam azt a kevés jót is, melynek fénye még pislákol a jelenben. Benned is hittem.

Emlékszem, hogy a bátyád mennyire szerettem és arra is emlékszem, hogy te milyen törékeny, gyengéd kisfiú voltál, amikor Ő bemutatott téged Nekünk... nekem.

Megkedveltelek...

No nem úgy, mint az ember a Szerelmét első pillantásra, hanem mint egy testvért, akit óvni és vezetni kell. Gyámoltalan, jólelkú fiúcska voltál.

Hittem benned...

Tudod, rengeteg álmatlan éjjelem ment rá a gondolataim kusza hálójának csomózására, hátha rájövök, hol romlottál meg... esetleg én rontottam el, vagy más volt a ludas? Sosem tudom már meg.

 

Emlékszem még, amikor utoljára beszéltünk...gyönyörű szép, nyári nap volt.

Emlékszem még, amikor utoljára beszéltünk...egy baráttal, aki aznap már csak egy ismerős idegen volt.

Sz.

Váltás

Sokat gondolkodtam, hogy miről is szóljon a következő bejegyzésem, miről írhatnék valami okos és fennkölt kisregényt, ami majd talán segít nektek, ha hozzám hasonlóan éreztek egy adott pillanatban, vagy csak szerettek badarságokat olvasni, végül úgy döntöttem, hogy a döntésekről fogok mesélni, azon belül is a saját döntéseimről. Azt hiszem az elmúlt pár hétben volt egy-kettő érdekes fordulat az életemben, amire végre sikerült rászánnom a kis pillangólelkem.

A legjobb lesz, ha a legelején kezdem, talán úgy átlátható lesz. :)

Rengeteget prédikáltam a barátaimnak, hogy legyenek céltudatosak, vigyék véghez, amit elkezdtek és mindig tervezzenek előre, mert a jövő úgy lesz csak stabil. Na persze én a saját tanácsaimat soha nem voltam hajlandó megfogadni, a nevem és a káosz kifejezés kéz a kézben örök barátként sétáltak együtt a vadvirágos réten hosszú-hosszú ideig. Nem rég eljött az életemben egy olyan pont, amikor el kellett döntenem végre, hogy folytatom káoszpajtás és lelkem kapcsolatát, ápolgatom ezt a virágszálat közben romba döntve minden tervem, vagy erőt veszek magamon és belekezdek az életbe, mint egy normális felnőtt ember. Az utóbbit választottam.

Két szakmát sikerült elsajátítanom, amelyekben alig dolgoztam, elkezdtem az egyetemet, majd otthagytam, barangoltam a saját vágyaim sivatagában, nem tudva merre van az életmentő víz, de a káosz elűzése és a jövőm alapjaira helyezése megtette az első karlendítésnek a kiút felé. Kitaláltam mi szeretnék lenni.

Mérlegeltem, milyen munkát szeretnék?

Olyat, ami összeegyeztethető a családdal, egy férjjel és egy kis poronttyal. Olyat, amiben tudok fejlődni és egyre nagyobb célokat kitűzni magam elé, amiben van motiváció, kereslet, amire mindig szükség lesz és stabilitást nyújt talán életem végéig. Szerettem volna, ha a jövendőbeli munkahelyemen megbecsülnek, érzem, hogy kellek oda, mert fontos posztot töltök be, sőt ha úgy alakul saját vállalkozásként is tudom folytatni, amit majd az utódokra hagyok és megalapozom ezzel az ő életüket és boldogságukat is.

Így kezdtem el a pénzügy felé kacsintgatni, azon belül is a könyvelés, a közgazdaság felé.

Teljesen jó, hogy ezt így fejben megalkottam, de kellene hozzá egy kis tudás is, szóval segítségül hívtam régi jó barátomat Google-t, hogy vajon hol és hogyan tudnám kitanulni a könyvelés rejtelmes mesterségét. Találtam is egy iskolát, májusban kezdek.

Piros pont, első rész pipa.

De mi legyen a következő?

Az iskolát fizetni kell, ahhoz kell munka, de a jelenlegi egy kisebb szemétkupac, ami nem sokat segít a fejlődésben és az előrelépésben. Kell egy új munkahely. Gőzerővel keresem, de még nem találtam meg a befutót. Viszont tudjátok, ami késik, nem múlik. :)

 

Ezután jött a grátisz csomag, jobban mondva számlakivonat, miszerint a páromnak és nekem lehetőségünk nyílt egy saját kis házikó megvételére. Itt persze máris beleéltem magam, hogy de jó, megnézzük az interneten, milyen ingatlanok vannak, egyből megtalálom a szerelem első látásra típust, megvesszük és beköltözünk, majd boldogan élünk, míg meg nem halunk. Ez sajnos nem így megy. 2 hónapja kutatunk az igazi után, de eddig 81 db békát csókoltunk meg, amikből végül nem lett kacsalábon forgó palota... ez a történet lezáratlan marad még, de ha megtalálom az igazit tudni fogtok róla. :)

Összegezve iskola, költözés és rendszer került az életembe, ezenkívül pedig rászántam magam, hogy legyőzzem a súlyos félelmemet a mély víztől, úgy hogy idén nyáron a tengernél fogok tölteni egy hetet, ami folytán részt veszek egy kis búvárkodáson. Nem mondom, hogy a gondolatától rám jön a nyugalom és béke érzete, de egy próbát megér, hátha a végére 1-0 lesz az állás, nekem.

A víziszonyon kívül van egy kis tériszonyom is. Ezt még nem találtam ki, hogyan is küzdöm le, de erősen agyalok rajta és még a nyár vége előtt túlleszünk egy harcon.

Rengeteg írnivalónak nézek elébe, ez a nyár más lesz, mint az eddigiek, viszont a blogon is tervezek egy kis újítást, miszerint:

Írjátok meg nekem akár hozzászólásban, akár üzenetben (e-mail: sz.tennerife@gmail.com) milyen témáról szeretnétek olvasni és elhozom Nektek. Megpróbálok mindent feldolgozni, amit ötletként kapok... remélem sikerül. :)

 

Sz.

Nemes egyszerűséggel

Mi emberek szeretünk mindent túlbonyolítani, kezdve az olyan apró dolgokkal, mint például a reggeli ébredés és folytatva az emberi kapcsolatainkkal és jövőképünkkel.

Hajlamosak vagyunk a legegyszerűbb pillanatokat is túlgondolni, mások mondataiba rejtett tartalmat bele látni, harcolni valamiért, ami igazából már rég a tulajdonunk és hajszolni azt az elérhetetlen csillagot, ami egyébként nem is lenne szükséges a boldogságunkhoz. Az emberi lét küzdelmekkel, fájdalommal és bonyodalommal teli, mindenért meg kell szenvednünk, mindent ki kell érdemelnünk és persze közben figyeljünk arra, hogy legyünk minél tökéletesebbek és feleljünk meg a társadalom és az etikett elvárásainak.

Épülj bele a tömegbe, mert azért jársz óvodába, iskolába, egyetemre, azért tanulsz és cseperedsz éveken keresztül szüleid oltalmazó karjaiban, hogy felnőttként egy sikeres társadalom újabb téglaszeme lehess és olyanná válj, mint mindenki más.

De mi lenne, ha a holnapi nap más lenne? Mi lenne, ha felébrednél és a reggeli kávédat szürcsölgetve nem azon töprengenél, mi az, ami hiányzik az életedből és mennyi negatívum vesz körül, hanem számot adnál arról, mi tesz boldoggá, miért érdemes élni, mi az, amit szeretnél csinálni és hogyan csempéssz egy falatnyi vidámságot a szürke emberek egyhangú hétköznapjaiba?

Mi lenne, ha azt tehetnél, amit csak szeretnél egy teljes 24 órán át...?

Sőt, mi lenne, ha ezután a 24 óra után életed végéig ezt a rutint folytatnád?

Ne bonyolíts, csak ÉLJ!

ÉLJ azért, mert SZERETSZ ÉLNI. ÉLJ úgy, ahogy SZERETNÉL ÉNI. ÉLJ BOLDOGAN.

Sz.

 

Egy baráthoz

Elmúltunk...

Ami tegnap még szilárd lábakon állt, ma összedőlt, mint egy kártyavár. Kedves, szép alakod, bár még most is szememelé tárul, elhalványult, tovaszállt... mi maradt? Az emlékeink.

Sokat gondolkodtam, hol rontottuk el. Igen rontottuk, mert én is hibás vagyok. Talán a makacsságunk, talán a hiúságunk, talán a többi barátunk. Talán a Sors akarta így, hogy ez legyen a Mi közös tanulságunk.

Szerettelek, s tudom Te is szerettél Engem. Megálmodtuk a jövőnket, megálmodtuk a barátságunkat, amikor együtt voltunk kitárult elénk a világ összes gyönyöre, melynek táplálója nem más volt, mint a köztünk szikrázó barátság fénye. Fénye...ugyan, erre még a Napja is gyenge hasonlat lenne, hisz olyanok voltunk egymásnak, mint a testvérek...

De elmúltunk...

Ennek ellenére fogadom, hogy melletted leszek. Fogadom, hogy nem hagylak el. Lélekben soha. Csillag leszek, mely tündököl, ha kéred, zsebkendőd, mely letörli a könnyed, bohóc, kinek célja mosolygörbét csalni arcodra és titkos társad, ki meghallgat, ha baj van.

Fogadom, hogy nem állok az utadba, hogy nem sodorlak bajba, s fogadom, hogy vigyázok Rád, mint egy láthatatlan angyal.

Fogadom...

... és köszönöm.

Köszönöm, hogy voltál és annyi mindent megtanítottál nekem az évek során.

Köszönöm, hogy rátereltél a helyes útra, megóvtál másoktól, de főleg saját magamtól és a magánytól. Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor csak hallgattál, azokat, amikor megmosolyogtattál, s azokat, amikor rámrivalltál.

Köszönöm.

 

Sz.

Mér(l)eg

Az emberek előítéletesek.

Nem csak néhány, vagy sok ember, hanem mindegyik. Az a szent is, aki azt állítja magáról, hogy márpedig ő megadja az esélyt és nem ítél elsőre. Mindannyian ítélünk, a változó csak az, hogy egyesek képesek megadni a lehetőséget, hogy az elsőre kialakult, ismeretlenül alkotott véleményt a másik megvétózza és megcsillogtassa azt a bizonyos oldalt, ami igazán Ő. Ha erre képes vagy, különleges vagy.

Ha nem...

Igazából nekem nem számít ki, mit, hogyan cimkéz meg, hiszen nem szólhatok bele mások véleményébe. Viszont arra megkérhetlek Téged akár, aki ezt a blogot olvasod rendszeresen, esetleg véletlenül idetévedtél, hogy gondold át, mielőtt egy ismeretlenről véleményt alkotsz és hangoztatnád.

Mert lehet, hogy az a fiú, akiről te azt gondolod nagyképű, kineveted a barátnőiddel, hogy milyen nyúzott, szakadt és egyébként is jelentéktelen ember, mert kétkezű munkából él és a szülei nem kőgazdagok, szóval lehet, hogy ez a srác csak azért ül csöndben a padon magaelé meredve szótlanul, mert hajnali 5-kor kelt és végigdolgozott egy teljes napot. Mert ő kűzd azért, hogy megteremtse magának a kenyérrevalót és építgesse a jövőjét, nem pedig a szülei pénzéből tartja el magát vagy máséból.

Elfáradt, megtört, meggyötört.

Vagy az a lány, akit beképzelt ribancnak hívsz életében egy emberrel feküdt le, akit azóta is Szerelmeként imád és büszke rá. És ez a lány nem beképzelt, csak nem tudja mit mondjon, mert kellemetlenül érzi magát, látja, hogyan néznek rá mások és fél, hogy elront valamit, ami miatt megbélyegzik, elítélik.

De ha képtelen vagy megadni azt a bizonyos vétójogot a másik fél számára, csak annyit kérek mérlegelj mielőtt a véleményed hangoztatnád.

  • Be tudod bizonyítani, hogy amit Te elgondolsz a másikról igaz?
  • Amit mondani szeretnél az jó dolog vagy egy szóbeszéd, pletyka, rosszindulat gyümölcse?
  • Esetleg hasznos a véleményed? Építő jellegű?
  • Ha ez a három dolog nem igaz rá, mi értelme másokkal megosztanod és ezzel teremteni egy olyan feszültséget, egy olyan helyzetet, amivel másokat megbánthatsz?
Látod... nem is olyan fontos.

Hisz a negatív dolgok Téged sem építenek, csak rombolják a lelked.

 

Sz.

Gyönyörűm

Újabb este...

Újabb hét...

Újabb év...

Veled.

Elméláztam. Csak néztelek. A kék szemed, a hosszú szempilláid, a mosolyod. Azt a gyönyörű, szívmelengető, kedves mosolyod. Hallgattam a hangod. Szeretem a hangod. Kedves fülemnek, mint csobogó víz hangja a szomjas gyermeknek.

Szeretlek...

7 éve, ilyen régóta ismerlek. 7 éve, ennyi ideje vagy a legjobb barátom. 7 éve, ennyi ideje vagy a társam jóban és rosszban. 7 éve, ennyi ideje érzem nap, mint nap, hogy van ki megért, óv és vigyáz Rám. 7 éve...

Szeretlek...

5 éve, már nem csupán legjobb barát, de Szerelem is vagy számomra. A legszebb, legizgalmasabb, legvadítóbb, legcsodálatosabb Szerelem. 5 éve, hogy együtt töltjük életünk minden napját és megosztjuk egymással testünk és lelkünk minden apró rezdülését és adományát. 5 éve, hogy rájöttünk, "Te" és "Én" sokkal jobbak vagyunk "Mi"-ként. 5 éve...

Szeretlek...

3 éve élünk együtt. 3 éve, hogy minden reggel melletted ébredek és melletted hajtom álomra a fejem. 3 éve, hogy együtt készítünk reggelit, ebédet és vacsorát. 3 éve...

Szeretlek...

Tudod, nem vagy a zsánerem. Nem vagy tökéletes. Megannyi hibád van. És tudod, minden hibát csodát jelent...Nekem.

Mert szeretlek... szerelemtől ittas szeretettel... szeretlek.

Sz.