Say Something...

"Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod valósítani."

KÖZÉRDEKŰ

Kedves és kedvetlen olvasóim, akiket érdekel az a pár szösszenet, macskakaparás, amit ezen a felületen megosztok!

Régóta gondolkodom, hogyan tudnám kicsit feldobni, jobbá tenni ezt a blogot, kicsit közvetlenebbé varázsolni számotokra, esetleg elérni, hogy tudjunk egymással kommunikálni, feltegyetek kértéseket, megjegyzéseket, építő esetleg romboló jellegű kritikákat.

Végül hosszas morfondírozás után arra a döntésre jutottam, hogy készítek egy Ask.Fm oldalt, melyen bármilyen kérdést feltehettek, ahol várom az ötleteiteket miről, kiről szóljon a következő blogbejegyzés, esetleg, ha segítségre van szükségetek vagy csupán egy kis beszélgetésre ott lesz rá lehetőség.

Szeretnék létrehozni egy nyílt kis közösséget, amelynek jó a részesének lenni még akkor is, ha ez csak egy jelentéktelen blog az óriási világhálón. :)

Szóval az oldal linkje:

https://ask.fm/tennerife1

Csekkoljátok és ha szeretnétek írjatok!

Sz.


Fogadom

Régóta utazunk egymás mellett...

Voltunk.

Vagyunk.

Leszünk.

Kiegészítjük egymást, mint millió csillag tündöklő fénye a sötét égbolt végtelennek tűnő tengerét, úgy világítod meg életem minden apró pillanatát... Te vagy a legfényesebb, leghatalmasabb Csillag, mely ha rámvetíti csillogását örömittasan úszom benne, gondtalanul, boldogan.

Sokmindent ígértem az évek során Neked... de ez most mégis más. Most nem ígérek semmit, nem kívánkozom hatalmas és bonyolult fogadalmakat tenni, hisz tudod, az nem Én lennék.

Nem ígérem, hogy tökéletes leszek számodra, nem ígérem, hogy egy életen át minden egyes másodpercben boldoggá teszlek és nem ígérem azt sem, hogy nem fogok Neked gondot, fejfájást vagy csalódást okozni.

Viszont azt megfogadom, hogy szeretni foglak úgy, mint még soha senkit ezen a Földön. Szeretni foglak Szerelmem minden aprón pislákoló sugarával. Melletted leszek jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg csak Te úgy kívánod.

Vigyázok Rád.

Vigyázok Ránk.

Fogadom, hogy boldogságod leszek a boldogtalanságban, rended a káoszban, és csönded a zajban.

Fogadom, hogy színt viszek a szürkületbe és fényt a sötétségbe.

Fogadom, hogy szeretni foglak, míg a Föld kerek és az égen tündököl a Nap.

A Mi Napunk.

 

Sz.

Emlékszem még...

Emlékszem még, mikor kisgyermekként ültem a Balaton partján, csodálva a lemenő nap fényének ezerszínű tengerét az égre festve. Csak ültem elvarázsolva, magamelé meredve csillogó szemekkel, élvezve a lágy szellő cirógatását hátamon, s hittem mindenben, ami szép és jó, hittem abban, hogy az élet tökéletes és a baj tényleg csak múló állapot.

Emlékszem még, hogy minden hitem és reményem közül a legnagyobb az volt, amely az emberek jóságát, önzetlenségét táplálta. Hittem bennük. Hittem bennünk.

Hittem abban, hogy az emberek szeretni fognak, mert kedves, segítőkész és megértő vagyok velük. Hittem, hogy ennyi elég lesz a szeretetért és azt, amit én kapok viszonozni is tudják, ha nem teljes egészében, de talán részben.

Emlékszem még, amikor megismertelek téged, már túl voltam ezer csalódáson, láttam az emberiség szörnyűbbnél szörnyűbb oldalát, mégis hittem, mert láttam azt a kevés jót is, melynek fénye még pislákol a jelenben. Benned is hittem.

Emlékszem, hogy a bátyád mennyire szerettem és arra is emlékszem, hogy te milyen törékeny, gyengéd kisfiú voltál, amikor Ő bemutatott téged Nekünk... nekem.

Megkedveltelek...

No nem úgy, mint az ember a Szerelmét első pillantásra, hanem mint egy testvért, akit óvni és vezetni kell. Gyámoltalan, jólelkú fiúcska voltál.

Hittem benned...

Tudod, rengeteg álmatlan éjjelem ment rá a gondolataim kusza hálójának csomózására, hátha rájövök, hol romlottál meg... esetleg én rontottam el, vagy más volt a ludas? Sosem tudom már meg.

 

Emlékszem még, amikor utoljára beszéltünk...gyönyörű szép, nyári nap volt.

Emlékszem még, amikor utoljára beszéltünk...egy baráttal, aki aznap már csak egy ismerős idegen volt.

Sz.

Egy baráthoz

Elmúltunk...

Ami tegnap még szilárd lábakon állt, ma összedőlt, mint egy kártyavár. Kedves, szép alakod, bár még most is szememelé tárul, elhalványult, tovaszállt... mi maradt? Az emlékeink.

Sokat gondolkodtam, hol rontottuk el. Igen rontottuk, mert én is hibás vagyok. Talán a makacsságunk, talán a hiúságunk, talán a többi barátunk. Talán a Sors akarta így, hogy ez legyen a Mi közös tanulságunk.

Szerettelek, s tudom Te is szerettél Engem. Megálmodtuk a jövőnket, megálmodtuk a barátságunkat, amikor együtt voltunk kitárult elénk a világ összes gyönyöre, melynek táplálója nem más volt, mint a köztünk szikrázó barátság fénye. Fénye...ugyan, erre még a Napja is gyenge hasonlat lenne, hisz olyanok voltunk egymásnak, mint a testvérek...

De elmúltunk...

Ennek ellenére fogadom, hogy melletted leszek. Fogadom, hogy nem hagylak el. Lélekben soha. Csillag leszek, mely tündököl, ha kéred, zsebkendőd, mely letörli a könnyed, bohóc, kinek célja mosolygörbét csalni arcodra és titkos társad, ki meghallgat, ha baj van.

Fogadom, hogy nem állok az utadba, hogy nem sodorlak bajba, s fogadom, hogy vigyázok Rád, mint egy láthatatlan angyal.

Fogadom...

... és köszönöm.

Köszönöm, hogy voltál és annyi mindent megtanítottál nekem az évek során.

Köszönöm, hogy rátereltél a helyes útra, megóvtál másoktól, de főleg saját magamtól és a magánytól. Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor csak hallgattál, azokat, amikor megmosolyogtattál, s azokat, amikor rámrivalltál.

Köszönöm.

 

Sz.

Gyönyörűm

Újabb este...

Újabb hét...

Újabb év...

Veled.

Elméláztam. Csak néztelek. A kék szemed, a hosszú szempilláid, a mosolyod. Azt a gyönyörű, szívmelengető, kedves mosolyod. Hallgattam a hangod. Szeretem a hangod. Kedves fülemnek, mint csobogó víz hangja a szomjas gyermeknek.

Szeretlek...

7 éve, ilyen régóta ismerlek. 7 éve, ennyi ideje vagy a legjobb barátom. 7 éve, ennyi ideje vagy a társam jóban és rosszban. 7 éve, ennyi ideje érzem nap, mint nap, hogy van ki megért, óv és vigyáz Rám. 7 éve...

Szeretlek...

5 éve, már nem csupán legjobb barát, de Szerelem is vagy számomra. A legszebb, legizgalmasabb, legvadítóbb, legcsodálatosabb Szerelem. 5 éve, hogy együtt töltjük életünk minden napját és megosztjuk egymással testünk és lelkünk minden apró rezdülését és adományát. 5 éve, hogy rájöttünk, "Te" és "Én" sokkal jobbak vagyunk "Mi"-ként. 5 éve...

Szeretlek...

3 éve élünk együtt. 3 éve, hogy minden reggel melletted ébredek és melletted hajtom álomra a fejem. 3 éve, hogy együtt készítünk reggelit, ebédet és vacsorát. 3 éve...

Szeretlek...

Tudod, nem vagy a zsánerem. Nem vagy tökéletes. Megannyi hibád van. És tudod, minden hibát csodát jelent...Nekem.

Mert szeretlek... szerelemtől ittas szeretettel... szeretlek.

Sz.

P.S.

"Régóta tervezem, hogy írok Neked és elmondok mindent, mindent, amit eddig nem mertem.

Tudod, melletted vagyok 21 éve, figyelem némán az eseményeket, végignéztem, hogy szépen felcseperedsz és kóvályogsz az élet végtelennek tűnő tengerén. Olykor megszólaltam, halkan, hogy ne zavarjam meg a köztünk lévő kapcsolat törékeny egyensúlyát, de Te nem hallottad hangom soha... Vagy csak úgy tettél, mint aki nem hallja?

Eljött viszont a perc, mikor segítséget kértél Tőlem, megtörten, elveszetten, életedben talán előszőr szorultál a józanész segítségére. Felépítetted az életed, hittél az álmaidban, minden nap másikban, hittél abban, hogy képes vagy rá és csupán annyi kell, hogy mindig kövesd a szíved. Majd az segít. Érzelem értelem nélkül. Mert ahányszor gondolkodni kezdtél újabbnál újabb akadályokat fedeztél fel az álmod és közöted, ez pedig nem tetszett. Féltél szembenézni mindennel.

Féltél a valóságtól.

Féltél kilépni a kreált kis világodból, ahol elég volt érezni és hinni, ahol minden csoda, ahol minden szép és jó, ahol nincs szükség racionalitásra, rendre, türelemre.

Féltél a fájdalomtól. A csalódástól, hogy talán nem leszel elég, nem tudod megvalósítani, nem vagy több, mint egy porszem, a folyton forgó malom kerekei között és egyszer csak bedarál a szürkeség.

De elég vagy…

Arany középút.

Ezerszer próbáltam súgni, mélyen belülről, küldtem a jeleket, akadályokat állítottam, hogy megértsd, szükséged van Rám. Kellek, hogy elérd, amit megálmodtál. Kellek, hogy ne csalódj. Hogy segítsek.

Te képes vagy erre. Csak engedd, hogy szabad legyek és Velem együtt szárnyaljon a fantáziád. Értelem és érzelem, agy és szív együtt működik, egyszerre tombol, együtt ér valamit. Én nélküle és Ő nélkülem… semmik vagyunk.

Ne félj az akadálytól, ne félj a csalódástól, ha elesel, majd felállsz, ha jön a szél, akkor a szárnyán repülsz tovább.

Érted már kicsi lány?

Nem kell több, álmodj, merj, higgy, gondolkodj, tarts ki és végül éld át."

Sz.

Láss Csodát

Vannak olyan dolgok az életben, amiket nem irányíthatsz, amik felett nincs hatalmad és soha nem is volt. Sőt, vannak olyan dolgok is, amik ellen kűzdesz, próbálsz szembe menni folyamatosan az árral, energiát és emberi lelkeket nem sajnálva szeretnéd érvényesíteni az akaratod, elképzelésed, mégis egyhelyben toporogsz és hiába harcolsz, a lényeg nem változik, még akkor sem, ha néha csillan egy reménysugár.

Az én életemben is bőven akadtak ehhez hasonló kűzdelmek, harcok, talán több is, mint ami szükséges lett volna. Irányításmániás vagyok és akaratos. Egy kicsi és makacs öszvér. Nem szeretem, ha valamit nem értek, esetleg nem tudok egyáltalán befolyásolni. Sokszor jutottam már el a 21 évem során arra a pontra, hogy bármit megtennék, csak hogy igazam legyen, bebizonyítsam, hogy igenis úgy lesz, ahogy én akarom és nem érdekelt kin és min kellett átgázolnom. Nem vagyok ezekre büszke így visszanézve, de butaság lenne tagadni lényemnek ezt a részét, hiszen ezek is hozzám tartoznak.

Sok embenek ártottam, sok helyzettel szembe mentem, és talán még több esemény volt, ami ellen annyira tiltakoztam, bár megmagyarázni nem tudtam, hogy miért, hogy végül rosszul sült el minden és rengeteg veszekedést húzott maga után egy-egy tettem.

De tudjátok mit? Nem kell mindig mindent irányítani, nem kell mindig nekem igazamnak lennie. :) Hagyni kell, hogy néha csak úgy megtörténjen, hiszen az élet legszebb pillanatai mindig váratlanul jönnek. Szeretnék megélni minden percet úgy, hogy nem kell azon aggódni mi lesz a következő lépés, kinek nem fog megfelelni és mi lesz, ha nem úgy történik, ahogy vártam. És, ami még ennél is fontosabb, megtanultam értékelni azt, amit kaptam.

Megannyi csoda van az életünkben, amin csak úgy átsiklunk. Értékelünk tárgyakat, de átsiklunk az emberi kapcsolatainkon, a barátainkon, mert már annyira megszoktuk a jelenlétüket, hogy magától értetődőek számunka. Értékeljük a pénzt, a telefont, a drága holmikat és ha esetleg egy kicsivel kevesebb, vagy egy véletlen végett megsemmisül, elromlik elönt a bánat és méreg, de olyanok mellett, mint az utcán fekvő hajléktalan bácsi képesek vagyunk elsétálni szemrebbenés nélkül.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd blogot fogok írni, sőt azt sem gondoltam, hogy hálálkodni fogok valamiért, ami mindennap az életem része, mert számomra is annyira magától értetődő volt minden, ami az "enyém". Viszont, ha jobban körbe nézek, akkor bőven van, mit megköszönnöm a sorsnak.

Van két csodálatos szülőm, akik erőt és energiát nem kímélve munkálkodnak még most is azon, hogy én és a testvéreim mindent megkapjunk. Szeretnek, óvnak, vigyáznak ránk és bármi bajuk is volt, bármilyen betegség, vagy munkahelyi gond, mi azt soha nem láttuk, mert számukra a mi éppségünk és jóllétünk volt és van az első helyen. Náluk csodásabb szülőket nem kívánhatnék és mégsem mondtam nekik köszönetet, amiért ennyi mindent megadtak nekem/nekünk.

Van négy imádnivaló barátom, akik mellettem állnak mindig, bármennyire vagyok éppen hisztis, elviselhetetlen, önfejű és makacs. Van, aki 9 és van, aki csak 3 éve van mellettem, de Ők is a családom részei és értük is hálát adhatok, mert ritka az olyan barát, mint amilyenek Ők.

És van az életemben egy olyan ember, aki e hatalmas világon az egyetlen, aki a lelkemig hatolt és első pillanattól kezdve a csodát képviseli számomra. Ő a Szerelmem, aki a legjobb barátom, a társam. A legszebb csillag azon az óriási, sötét és végtelen égbolton.

Rengeteg aprónak tűnő mégis fontos és boldog percet köszönhetek a fent említett embereknek, akik nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyok. Ők a legnagyobb ajándék és mindegyikükért nap, mint nap boldogan hajthatom álomra a fejem, mert nekem adják a szeretetük egy jelentős részét.

Néha megéri leülni és átértékelni az életünket... megtalálni a nyári záporban, a felhők játékában vagy akár egy idegen mosolyában a boldogságot. Úgy élni az életünket, hogy örülünk, nevetünk, élvezzük és minden kis dologba valami apró fényt lelünk. Ha ezt felismerjük már volt értelme az életünknek.

Sz.

Say Something...

Minden ismerősnek, idegennek, földön belülinek és kívülinek,

hát szervusztok.

Rengeteget gondolkodtam mielőtt létrehoztam ezt a blogot, hogy szükséges-e, miért kéne belekezdenem, lenne-e haszna, egyáltalán van-e értelme, hiszen megannyi szebbnél szebb blog keringőzik az interneten és még egy talán már felesleges. És egyébként is... mit írhaténk én, egyszerű mezei kisegér Nektek?

Végül egy tegnap esti beszélgetés döntött az ötlet sorsáról, amiben egy kedves barátnőm ecsetelte, hogy miért kéne elinditani a lavinát. Egye fene, gondoltam, veszíteni valóm úgy sincs.

Hogy miről fog szólni? Egy kicsit talán mindenről. Talán ezt nem is miattatok, hanem magam miatt kezdtem el, hogy legyen egy hely, ahova kiírhatom magamból a gondolataimat, kiélhetem a kreativitásom és talán, ha erre téved egy hasonló tartalmakat hordozó lélek, vagy valakinek rossz napja van egy-egy bejegyzéssel esetleg mosolyt csaljak az arcára.

Szeretném megosztani Veletek mindazt, amit tapasztalok, látok, hallok, érzek, gondolok, szeretnék a hétköznapokba egy kis különlegest csempészni az apró szösszeneteimmel. Szeretnék írni, mesélni, a szavaimmal varázsolni és mindenek felett szeretném, hogy az erre tévedők jól érezzék magukat.

Remélem sikerül!

Köszönöm a figyelmet!

Sz.